Balázs Mónika Csilla

Intézményvezető, művelődésszervező, nonprofit menedzser, segédkönyvtáros, tájház vezető

Budapesten születtem. 16 évesen jártam először Zsámbékon. Szerelem volt első látásra, így hát nem meglepő, hogy egyre gyakrabban jöttem, majd 1990-ben, 23 évesen ideköltöztem. Azóta itt élek, mint afféle "gyüttmaradt". Szerencsés ember vagyok, mert olyan munkát végezhetek, amit nem érzek annak. A kultúra, a művészetek és az emberek inspirálnak, valamint azok a különleges pillanatok, amiket együtt megélhetünk. Egy olyan jó hangulatú intézményt igyekszem vezetni, mely mindenki számára elérhető értékeket kínál, ahol az emberek közösséggé válnak és a munkatársak is jól érzik magukat.

Biri Edit

Biri Edit

Titkárságvezető, könyvtári asszisztens

2004-ben költöztem Zsámbékra, lányaim már ide születtek. 2018-tól erősítem az intézményt. :) Mindig is emberekkel, gyerekekkel szerettem foglalkozni és itt minden vágyam teljesülni tud. Rövid idő alatt sikerült elsajátítani a könyvtári alapismereteket, részt veszek a rendezvények szervezésben, lebonyolításában és ezek adminisztrálásában is. Feltöltődés számomra a zsámbéki környezet, a programjainkra érkező rengeteg pozitív ember és nem utolsó sorban a munkahelyi légkör és csapatszellem.

 

Módiné Cseke Zsuzsanna

Rendezvényfotós, kiadványszerkesztő, múzeumi munkatárs

Nagyon jó részese lenni Zsámbék kulturális pezsgésének, belülről is megismerni a művelődési ház, a Romtemplom és a múzeumok kis „titkait”. Azzal, hogy itt dolgozhatok, gyerekkori álmaim egyike vált valóra. Hálás vagyok érte és igyekszem legjobb tudásom szerint viszonozni.

Módi Zoltán

Informatikai, technikai és karbantartási feladatok

2019-ben költöztem Zsámbékra a családommal. Lenyűgözött a táj szépsége, a település rendezettsége ezért egyre inkább kíváncsi lettem az itteni kultúrára, folklórra, társadalmi jellemvonásokra. Néhány hónapra rá, amikor véletlenül megláttam a Művelődési ház álláshirdetését, éreztem, hogy ez lesz a legrövidebb út a kíváncsiságom beteljesítéséhez :-)

Fábián Andrea

Fábián Andrea

Aki a rendről és tisztaságról gondoskodik

Zsámbékon születtem, a családommal most is itt élek. 2015 óta dolgozom a művelődési házban és úgy érzem, hamar megtaláltam a helyem a csapatban. Igyekszem rendezett, harmonikus körülményeket teremteni a kollégák körül és varrástudásomat is kamatoztatni tudom a szüreti viseletek varrásakor.

Orosz Anikó

Orosz Ferencné, Anikó

2011-2021 között volt a mi kis közösségünk tagja. Valójában mindig is az marad. Emlékét szeretettel őrizzük.